Pénzügyi jog, adó

Adótervezés, offshore, vagyonosodási vizsgálat. Minden jogász szeretne érteni ezekhez de persze nagyon kevesen igazi szakértők, hiszen szinte képtelenség folyamatosan egyszerre követni a jogi és a pénzügyi, számviteli változásokat, naprakésznek lenni a nemzetközi trendekből. Ez talán – különösen válság idején – az egyik leggyorsabban, szinte naponta változó terület. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy legyenek közöttünk ilyen szakértők is.
Velünk együtt egyre több ügyfelünk ismeri fel annak előnyeit, hogy egy adott cég jogi képviseletét, könyvelését, adótanácsadását és az audit feladatokat egy szolgáltatói csoport lássa el. A könyvelői, adótanácsadói, audit oldal önálló igénybevétele esetén is tudunk a megszokottól eltérő, új szolgáltatásokat kínálni.
A vállalkozások egyes feladatainak kihelyezése fontos eleme a mai modern vállalkozásvezetésnek. Ide tartoznak még a vezetés számára végzett specializálódott könyvviteli szolgáltatások, az ebből származtatható riportkészítés az üzletvezetés vagy a központ irányába, elemzések és összehasonlítások készítése -- mindez része partnereink profiljának. A gyakran változó törvényi szabályozás szükségessé teszi az állandó felülvizsgálatot és az alkalmazott megoldások helyreigazítását. Ennek biztosítása és az adóoptimalizálási stratégia kialakítása és bevezetése, valamint az adófizetési terhek törvényes keretek közti csökkentése – amely minden vállalkozás esetében szükséges – elsődleges célunk.
Állandó ügyfeleink mindegyikének biztosítjuk a kombinált (jogi és pénzügyi) adóelemzést, számos privát ügyfelünk veszi igénybe partnerünkkel közös adótervezési szolgáltatásainkat. Az elmúlt időszak slágertémájának számító számos nagy értékű vagyonosodási vizsgálatban jártunk el. Az adózáson kívül a pénzügyi jog egyéb területein is széles körű tapasztalattal rendelkezünk, így közreműködtünk már részvénykibocsátásban, azoknak a szabályozott piacra való bevezetésében, valamint több értékpapírral kapcsolatos perben is sikeresen jártunk el.

Szakterületeink

One Stop Shop

Rengeteg szakterület létezik, amelynek specialistáját önök – járjanak bármelyik ügyvédi iroda honlapján – biztosan megtalálják, amikor új vállalkozásba fognak.

Reklám- és médiajog

Promóciók, nyereményjátékok, reklámkampányok, ATL, BTL, – minden, ami reklám és marketing. Mindennapi munkánk részét képezi ezen szerződések elkészítése.

Szellemi alkotások joga

Magyarországon, ahol annyi jelentős szellemi termék születik percről percre, nagyon fontos az alkotások jogvédelme, mégis kevesen foglalkoznak vele.

Munkajog

Ez az a terület, amihez így vagy úgy, minden dolgozó felnőtt embernek köze van. A munkáltatók sokszor rettegnek tőle, a munkavállalók nem ismerik.

Átvilágítás, M&A

Mi tudjuk, hogy elengedhetetlen a céltársasághoz vagy vagyontárgyhoz kapcsolódó jogi, gazdasági és adózási kockázatok felmérése.

Pénzügyi jog, adó

Ez talán az egyik leggyorsabban, szinte naponta változó terület. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy legyenek közöttünk ilyen szakértők is.

Versenyjog

Összefonódások, kartellgyanú, dühös és bosszút szomjazó fogyasztók, vagy tisztességtelen szolgáltatók - ez mind-mind versenyjog.

Ingatlanjog

Az ingatlanpiac jelenleg még mindig az egyik legfontosabb faktor a gazdasági növekedésben, de a recesszió miatt óriási bukásoknak lehettünk szemtanúi.

Telekommunikáció

Azon kevés magyarországi irodák közé tartozunk, amelyek rendszeresen adnak jogi tanácsot telekommunikációs kérdések vonatkozásában.

Szállítmányozás

Több nemzetközi fuvarozó vállalat eseti képviseletét látjuk el és az egyik legnagyobb angol szállítmányozási jogi iroda magyarországi partnerei vagyunk.

Egészségügy

Ez az egyik legizgalmasabb és legérzékenyebb jogi terület. Óriási pénzek az egyik oldalon, a legdrágább – az egészség – a másikon.

Büntetőjog

Felkészült jogászaink jártasak a nemzetközi büntetőjog kérdéseiben is, és számos nyelven képesek az ügyfelek rendelkezésére állni.
H-1037 Budapest, Montevideo u. 10.  |  T: +36.1.887.8288  |  F: +36.1.887.8381  |  office@yingkevarnai.eu  |  Jogi Nyilatkozat