 |
Rólunk A VÁRNAI ÉS TÁRSAI Ügyvédi Irodát 2007-ben hoztuk létre hatan: fiatal, független szellemiségű, magyar jogászok és munkatársaik. Tudtuk, mire vagyunk képesek és hogyan akarunk dolgozni. Úgy gondoltuk, nyugodt és barátságos légkörben is születhetnek szerződések, hogy tárgyalni őszintén, közvetlenül és közérthetően is lehet.
Számunkra a magas szintű szakértelem, a nyelvtudás, a kiterjedt szakmai kapcsolatok az alapot jelentették. Ezt hoztuk magunkkal, de nem elégedtünk meg vele. Nem azért formálódtunk, hogy nö-vekedjünk, hanem azért növekedtünk, mert formálódtunk. A jogi, pénzügyi és kommunikációs tanácsokat nyújtó cégcsoportban Magyarországon több mint ötvenen dolgozunk együtt.
NEMZETKÖZI JELENLÉT
A VÁRNAI ÉS TÁRSAI Ügyvédi Iroda 2010 szeptemberében Kína vezető ügyvédi irodájával, a YINGKE-vel közösen, budapesti székhellyel megalapította a YINGKE VÁRNAI Ügyvédi Irodát, amely a világ első kínai-nemzetközi ügyvédi irodája. Ez az egyedi partnerkapcsolat csupán az első lépése volt a közös célnak, a világméretű terjeszkedésnek az EMEA régióban, első lépcsőfokként Közép-Kelet Európára és Kínára koncentrálva. A terjeszkedés első állomása a pekingi, sanghaji, valamint a budapesti és a veronai irodánk megnyitása volt, és idén még további 8, 2012 év végéig összesen 21 irodát nyitunk a térségben, többek között Lengyelországban, Csehországban és Romániában.
Forradalmi kezdeményezésünk fontos lépés Irodánk fejlődésében. Célunk hogy kaput nyissunk jogi szolgáltatásainkkal, és hidat építsünk Kína és Európa közé. Ami igazán megkülönböztet minket, az a helyi és nemzetközi munkaerő kombinációja. Arra törekszünk, hogy minél hatékonyabb szolgáltatást nyújtsunk azáltal, hogy európai ügyvédeket delegálunk a kínai irodákba, és kínai ügyvédeket az európaiakba. Így közvetlenül és érthetően tudjuk tolmácsolni az adott ország szabályozását ügyfelünknek a saját nyelvén, kiegészítve a helyi szaktudással, ismeretekkel és kapcsolatokkal. |